Tisztelettel köszöntjük
a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlapján!





Megújuló és a jövőben folyamatosan aktualizált honlapunkkal biztosítani szeretnénk azt, hogy a hozzánk forduló állampolgárokat, a szociális és egészségügyi szakembereket, a velünk kapcsolatban álló intézményeket, valamint minden érdeklődőt naprakész, pontos, megfelelő színvonalú és tartalmú szakmai információval lássunk el hivatalunk feladataival, működésével, szakmai szabályaival, tevékenységünk statisztikai mutatóival kapcsolatban.

 
L e g f ő b b  c é l k i t ű z é s e i n k
 
A magas színvonalú szakértői tevékenységünkkel hatékonyan hozzá szeretnénk járulni a fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek egészségügyi, szociális és foglalkozási rehabilitációjához annak érdekében, hogy a már meglévő és a kormányprogram végrehajtása során létrejövő új munkahelyek betöltésére a lehető legnagyobb mértékben és arányban váljanak alkalmassá és képessé. Szakvéleményeinkben és szakhatósági állásfoglalásainkban javaslatot készítünk a komplex rehabilitációra, így járulva hozzá ahhoz, hogy a rehabilitációs programba vett emberek a foglalkoztatási lehetőségek kihasználására maximálisan képessé váljanak.
 
Kiemelten fontos számunkra, hogy hivatalunk kormánytisztviselői empátiával viseltessenek a hozzánk fordulók iránt és emberséges magatartást tanusítsanak az ügyfeleink felé, különös tekintettel arra, hogy a hivatalunkkal kapcsolatba kerülők általában segítségre szoruló, olykor súlyos betegségekkel küszködő emberek.
 
A Nemzeti Ügyek Kormánya elszánt a tekintetben, hogy határozottan lépjen fel a korrupció összes formájával szemben, ezért hivatalunkban is végre fogjuk hajtani a szükséges szakmai és szervezeti változtatásokat, és igénybe fogunk venni minden jogi eszközt annak érdekében, hogy az egészségkárosodás orvosi minősítésének gyakorlatában is felszámoljuk a korrupciót. Sor kerül olyan informatikai fejlesztésekre is, amelyek hozzájárulnak a vizsgálatok objektivitásának, ellenőrizhetőségének és adott esetben a személyi felelősség utólagos megállapíthatóságának biztosításához.
 
Bízunk abban, hogy a fent megfogalmazott változtatások eredményeképpen szakszerű, átlátható és emberséges tevékenységünkkel a társadalom többségének morális megítélésével egybeeső, a társadalmi szolidaritás elvét érvényre juttató döntések születnek, ami előfeltétele a közpénzek átlátható, felelős, ésszerű és hatékony felhasználásának.

 



2012-01-28 09:01:36 szombat Károly, Karola napja van | © 2012 NRSZH